Felvidéki születésű képzőművész vagyok.
A Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemen szereztem meg képzőművész-tanár diplomámat. Tanulmányaimat ezután az Egyesült Királyságban folytattam, ahol 2 évig belsőépítészetet tanultam a London melletti Richmondban.
Magyarország, pontosabban Budapest volt a következő állomás, ahol egy belsőépítész irodában dolgoztam néhány évig.
2006-ban a családommal Franciaországba költöztem. Azóta is itt élünk, Párizs vonzáskörzetében, de vidéken, a természet közelében. Itt éreztem rá újra a festészet ízére, amit most már, főleg a műtermem elkészülte óta főfoglalkozásomnak tekintek.
Munkáimban a klasszikus realista stílusú festmények mellett újabban egyre több szerepet kapnak az absztrakt festmények is, mert úgy érzem, hogy ez az a stílus, ami igazan képes kielégíteni örökösen kísérletező kedvem.
A festészet mellett szívesen foglalkozok még agyagozással, mozaikozással, kertépítéssel és belsőépítészettel is.
